Most már nagyon megbántam, hogy délután vettem két pár horgász zoknit. Ugyanis a zoknit nem lehet meginni. Ugye, a folyékony zoknit még nem találták fel... bár biztos nem én vagyok az első a világtörténelemben ezzel a problémával... A kínait pedig kurvára unom... Minek kellett nagy adagot venni? Ááááá! Egyébként ilyen volt:

Twitteren kissé elszállt tegnap az agyam. Persze, mindig a legjobbkor. Kerestem valami barátságosabb hírfolyamot. Igaz, hogy fél éves, de legalább kimarad belőle egy csomó bunkóskodás. Plörköljünk oda!

Miskolc, Rockwell Klub, 2001-2006-ig folyamatosan:
Ez a beszélgetés körülbelül csak 200x hangzott el...
- Mi ez a zene, nem tudod? Olyan ismerős...
- Aha.
- De ez a zene...
- Tudom. Aha...
- De mi a neve, nem tudod?
- Ez az Aha zenekar!
- Ja? Aha... a-ha - Take On Me (Official Music Video)

Az internet megjelenéséig el sem tudtak képzelni egy olyan egyszerű dolgot, mint a hiperlink-hivatkozás (linkelés), hanem inkább mesterséges intelligencia szimulálásával próbálkoztak bonyolult parancsértelmelmező rutin (parser) segítségével. A megoldás a szöveg vektorból mátrixszá alakítása volt, aminek során az információközlés dimenziója változott meg.

Életem folyamán két regényötletem volt, mindkét témát megírták helyettem, máshogy, és vszínűleg jobban. Ezek pedig a Magyar vándor (2004) és a Ready Player One voltak (2018). Végül elkezdtem egy harmadikat, viszont ez teljesen koncepciótlan, semmi alapötlete nincs, csak apropója.

Habár ma csináltam egy pár meglepő dolgot, azért még mindig normális vagyok.

Én örülök az emberek örömének, amikor elmondják az egész életüket a munkahelyen, és engem egyáltalán nem zavar, fantasztikusan izgalmasnak tartom inkább, hogy megismerhetek az enyémtől különböző életfelfogásokat.

Let's dance.

"A társadalom nagyra értékeli a maga normális emberét. Arra neveli a gyereket, hogy elveszítse eredeti lényét, forduljon ki önmagából, s így váljék, úgymond, normálissá. Közbevetőleg elmondanám, hogy az utóbbi fél évszázadban a normális emberek mintegy százmillió más normális embert gyilkoltak meg." R. D. Laing, 1967